Mit tehetsz szellemi frissességed megőrzéséért? Fogadd meg az agy „karbantartására” szolgáló életmódtanácsainkat és tippjeinket!

 

A szellemi képességek romlása nagy kihívást jelent az orvostudomány számára. A legfontosabb a megelőzés, a kialakulás kockázatának csökkentése, valamint az első tünetek korai felismerése, mert ekkor a megfelelő, aktivitást fokozó terápiákkal lassítható a folyamat. Emlékezetünk romlásában a számítógép, az internet és a sok egyéb elektronikus segédeszköz nagy szerepet játszik.

 

Alzheimer kutatás

 

Amihez korábban szükségünk volt az emlékezetünkre, a gondolkodásra, arra, hogy megjegyezzük és fel tudjuk idézni a tényeket, adatokat, azt ma a korszerű technikai vívmányok végzik el helyettünk. A telefonszámokat elmentjük a mobilunkba, ha két számot össze kell adnunk, elővesszük a számológépet, ha nem jut eszünkbe egy idézet, rákeresünk a neten – mindez tehermentesíti agyunkat. Ám ami első látásra áldásnak tűnik, valójában épp az ellenkezője lehet, hiszen így agyunk elkényelmesedik, funkciói elcsökevényesednek.

Tudatos memóriatréning

Ennek ellensúlyozására ajánlatos folyamatosan, tudatosan edzeni memóriánkat. Ma már kutatásokkal bizonyított tény, hogy azok között, akik nagyobb szellemi kihívásnak teszik ki magukat, kisebb valószínűséggel fordul elő az Alzheimer-kór. Nem kell elképesztő szellemi teljesítményekre gondolni, a mindennapi agytornának számos módját választhatjuk. Jó megoldás, ha mindennap megtanulunk kívülről valamilyen szöveget, verset, idézetet, vagy egy idegen nyelv új szavait.

A rendszeres újság- és könyvolvasás is legyen hétköznapjaink része a sok tévézés helyett! Az irodalom sokat segít a belső, élő képek teremtésében, szellemi frissességünk megőrzésében. Az agyunkra is ugyanaz vonatkozik, mint az izmainkra: csak rendszeres edzéssel lehet karbantartani az adott funkciót. Csodálatos lehetőséget kínál a zene is, ha mi magunk játszunk hangszeren vagy éneklünk. Érdekes módon az Alzheimer-kórban szenvedők zenei emlékezete mindvégig megmarad, akkor is, ha a beteg már minden mást elfelejtett! A zene pozitív hatása, a hangulat javulása, a viselkedés és az észlelés élénkülése a demenciában szenvedőknél akár napokkal a terápia után is érezhető.

Kulcs a minőségi alvás

Az alvás az agy számos funkciójára gyakorol regeneráló hatást. Az egyik legjobban ismert a memóriával kapcsolatos. A memorizálási folyamatok leginkább a mély alvás fázisai során aktívak, azonban köztudott, hogy az alvás mintázat az életkor előrehaladtával változik. Az alvás mély, memóriát erősítő szakaszai – az ún. NREM fázisok – már a harmincas éveink végén hanyatlásnak indulnak. A középkorúak (40-60 évesek) esetében a mély NREM-fázis mennyiségének csökkenése a tanulási képességek és a memória romlásához vezetnek.

 

Nyugodt és pihentető alvás

 Egy 2011-ben indult, nyolc évig tartó, 6376 (65 évnél idősebb) személy részvételével lezajlott vizsgálat eredményei alapján azok a személyek, akik éjszakánként 5 órát, vagy annál kevesebbet alszanak, közel kétszer valószínűbben lesznek demensek azokhoz képest, akik hosszabb ideig alszanak. A demencia megjelenésének kockázata szintén magasabb azoknál, akik számára legalább 30 percbe telik, mire sikerül elaludniuk.

A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás tehát a kognitív, vagyis a szellemi képességeink és a jó memóriánk megőrzésének egyik legfontosabb eleme.

Segítség a természetből

Egy nemzetközileg díjazott magyar vállalkozás, a Gemil Pharma fejlesztette ki a kettős hatású Nottevit Focus Sleep® kapszulát, amely a minőségi alvásban és az egészséges (agyi) vérkeringés fenntartásában nyújt segítséget. Hozzászokást nem okozó, garantált hatóanyag tartalmú macskagyökér-, komló- és golgotavirág kivonatokkal segíti az esti stresszoldást és a nyugodt, pihentető alvást, emellett további három növényi kivonattal (bakopa, páfrányfenyő – Ginkgo biloba – és rózsagyökér (Rhodiola) támogatja a megfelelő (agyi) vérkeringés, ezáltal pedig a megfelelő agyi működés és kognitív funkciók fenntartását.

 

Nottevit Focus Sleep

A Nottevit Focus Sleep® itt megvásárolható!

A Nottevit Focus Sleep® kapszula rendszeres szedését azoknak ajánljuk, akikkel előfordul, hogy esténként a stressz miatt nem vagy csak nehezen tudnak elaludni, nem alszanak eleget, vagy éjszaka során felébrednek, és a kialvatlanság mellett a memória, a gondolkodás, a kognitív funkciók megőrzéséhez is szeretnének segítséget kapni. Kifejezetten javasolt 40 év felettieknek, akik szeretnék minél hosszabb távon megőrizni mentális teljesítőképességüket és memóriájukat, az alváshigiénia javítása mellett.

Az Ötvenentúl.hu olvasói a „focus50” kuponkóddal most kedvezményes áron próbálhatják ki a Nottevit Focus Sleep-et a webshop.nottevit.hu található webshopban! Kattints most, ne maradj le az akcióról!

Tippek a szellemi hanyatlás megelőzésére

Így csökkentheted a szellemi hanyatlás kialakulásának kockázatát!

 

  1. Mozogj rendszeresen! A legjobb, ha hetente legalább háromszor-négyszer 30 perc aktívan mozogsz, sportolsz.
  2. Tartsd karban az agyadat! Segít a zenélés, az éneklés, a tudatos memóriatréning. Őrizd meg szellemi frissességedet, kíváncsiságodat!
  3. Gondoskodj agyad pihenéséről! Aludj eleget, megfelelő minőségben!
  4. Ápold a társas kapcsolataidat!
  5. Kövesd a mediterrán étrendet, amely sok zöldséget, gyümölcsöt, olívaolajat, hüvelyest, gyümölcsöt és halat tartalmaz, de szegény állati fehérjékben és zsírokban. Fogyassz sok omega-3 (tengeri halak, lenolaj, szójaolaj, dióolaj) és omega-6 (repceolaj, szőlőmagolaj, szezámolaj) zsírsavban gazdag növényi olajat.
  6. Mindenképpen kezeltesd az érrendszeri károsodást okozó betegségeidet, elsősorban a cukorbetegséget és a magas vérnyomást!
  7. Ha még eddig nem tetted volna, hagyd abba a dohányzást!
  8. Csak mértékletesen igyál alkoholt!
szerző: Ötvenentúl.hu

 

Amíg te alszol, a Nottevit dolgozik!

Válassz a minőségi, regeneráló alvás mellé éjszakai karbantartást a NOTTEVIT-től!

Legújabb cikkeink