SEGÍTSÉG, KIÉGÉS!!!

 Mit tehetünk ellene? 

Skultéti-Szabó Katalin, klinikai szakpszichológus közreműködésével

Munka, munka, munka. Újabban munka otthon, kijárási tilalommal megspékelve, szabadság, nyaralás, tervezhetőség nélkül. A munkahelyi kiégés nem újkeletű probléma, ráadásul a pandémia tovább rontotta, hiszen mindent megváltoztatott, beleértve a munkakörülményeinket is.

Hogyan viselik az új helyzetet az X és az Y-generáció, az aktív korú, dolgozó nők és férfiak?

Az X generációhoz az 1960. és 1979. között születettek, az Y generációba pedig az 1980 és 1995 közöttiek tartoznak, a munka dandárját ők végzik. Munkájuk gyakran megterhelő, örökké sietnek, hajtanak az előrejutásért vagy éppen a munkahelyük megőrzéséért, cégük sikeréért vagy talpon maradásáért.

Gyakran küzdenek krónikus stresszel, ami a jelen pandémiás helyzetben kifejezetten megterhelő, akár mentális és fizikai kimerüléshez is vezethet. Az otthoni munkavégzés, ami eleinte kényelmesnek tűnhetett, mára fullasztó, magányos állapottá változott.

Hiányzik az azonnali visszacsatolás kollégáktól, csak a kis zöld pötty jelez az online térben, hogy éppen ki elérhető. Az állandó készenlét mellett csaknem lehetetlen a kikapcsolódás, maximum egy mosást vagy telefont intézhetünk két értekezlet között.

A bezártság, a napi rutin felborulása, a másokkal való szociális és fizikai kontaktus hiánya gyakran frusztrációhoz, unalomhoz és elszigeteltség-érzéshez vezet. A munkahelyi élet és a magánélet egybefolyik, home office-ban az időkereteket is nehezen vagy egyáltalán nem lehet tartani: sokan nem napi nyolc órát dolgoznak, hanem jóval többet – esetleg éjszakába nyúlóan. A munka hatékonysága is csökken, ha a figyelem szétforgácsolódik, megoszlik a család és a munkaidő között.

Az állandó stressz, a kimerültség, a frusztráció, a túlórázás és az örök „készenléti állapot” megöli a motivációt, rossz hatással van a teljesítményre és betegségekhez is vezethet.

Kiégésnek nevezzük azt az fáradt, kedvetlen, motiválatlan állapotot, amelyben korábban világosan látott és kitűzött céljaink elérhetetlennek, reménytelennek tűnnek, rutinfeladatainkban is hibázunk, és fárasztó favágásnak tűnik régen szeretett munkánk, hivatásunk. Nem tervezünk, nem lelkesedünk, csak túlélünk. Szorongunk a napi feladatoktól, nem merünk belevágni fontos dolgokba, kollégáink társasága is csak fáraszt minket, nem inspirálódunk, mert sem koncentrálni, sem ellazulni nem vagyunk képesek. Ha így kezdjük érezni magunkat, változtatni kell!

Mit tehetünk a kiégés ellen?

Mindenekelőtt tudatosítanunk kell, hogy az állapotunk teljesen normális: természetes, hogy ebben a különösen nehéz helyzetben, magányosnak, feszültnek, dühösnek vagy frusztráltnak érzi magát az ember, visszatérő lehangoló gondolatokkal küzd.

Ne legyünk olyan szigorúak magunkkal! A sokkal megengedőbb hozzáállás hozhat eredményeket. Pokolba a maximalizmussal és a bűntudattal, nem lehet mindig 100-120 százalékosan teljesíteni!

Alakítsunk ki napi rutint, mely nélkülözhetetlen a lelki egészség szempontjából. Nyolc óra munka után abba kell hagyni vagy hosszabb szünetet tartani a munkavégzésben. Ne vállaljuk túl magunkat! Ha otthonról tanulnak a gyerekek és a saját munkánk mellett be kell segítenünk, alakítsunk ki egy struktúrát, ami működik és ragaszkodjunk hozzá!

Hagyjunk időt a feltöltődésre! Na várjunk a szabadsággal addig, amíg a végkimerülés határára kerülünk. Tegyük félre a kifogásokat, mert egy hétvége nem elég arra, hogy regenerálódjunk!

Még valami! Soha ne mondjuk le a nyugodt, pihentető alvásról, amely nemcsak a testi és szellemi regeneráció kulcsa, de jó hangulatunk megőrzésének titka is! Segítsünk magunkon, találjuk meg a módját a stresszoldásnak, és teremtsünk nyugodt körülményeket a pihenéshez! Nyugodtan próbáljunk ki stresszoldó technikákat, jógát, esti tornát, olvassunk egy kicsit vagy lazuljunk el egy finom fürdővel.

A kiégéssel gyakran együtt jár az esti-éjszakai stressz és az alvászavar is. Az alvás és a pszichés állapot rendkívül szoros kapcsolatban áll egymással, ha rosszul vagy keveset alszunk, tovább súlyosbíthatjuk amúgy is meglévő kedvetlen, alulmotivált állapotunkat napközben. Rossz alvás – nehéz mindennapok – kedvetlenség és apátia és aztán újra szorongunk a holnaptól: ördögi kör, szabaduljunk ki belőle!

Az esti stresszoldáshoz és a pihentető, jó minőségű alvás támogatására kipróbálhatunk gyógynövényes, hozzászokást nem okozó alvássegítő étrend-kiegészítőket is.

Létezik egy innovatív termékcsalád, a NOTTEVIT, melynek Happy terméke a kevés vagy rossz minőségű alvásra és az érzelmi kimerültségre kínál hatékony segítséget. Az egyedülálló, kettős hatású NOTTEVIT Happy Sleep kapszula három, hozzászokást nem okozó növényi kivonattal segíti az esti stresszoldást és a pihentető alvást, emellett alvás közben hasznosuló hangulatjavító és idegrendszert támogató összetevőkkel járul hozzá a másnapi jó közérzethez. Ellenőrzött hatóanyag-tartalmú, vegán termék, melyet kúraszerűen érdemes alkalmazni.

Mi az éjszakai programod? Válassz!