A minőségi alvás segíthet az ideális testsúly megőrzésében

 

Egy friss kutatás összefüggést talált a nem kielégítő alvás és a testsúlygyarapodás között. Ugyanerre a problémára keresték a választ egy magyar innováció, a Nottevit Skinny Sleep megalkotói, akik az éjszakai testsúlykontrollt tűzték zászlajukra. A természetes összetevőket tartalmazó, vegán étrend-kiegészítő azzal járul hozzá a testsúly csökkentéséhez, hogy segíti a stresszmentes, nyugodt éjszakákat, és az alvás közbeni fokozott zsírégetést.

A jó minőségű alvás hiánya számtalan egészségügyi rizikót rejt magában. Egy 2020-ban publikált kutatás a már ismert kockázatokon felül egy új, fontos összefüggésre is felhívta a figyelmet. A világ legjobb egyetemei között számon tartott amerikai Columbia Egyetem kutatói egyértelmű kapcsolatot mutattak ki a nem megfelelő éjszakai pihenés és az elhízás között*. Közel ötszáz, 20-76 év közötti nő étrendjét és alvási szokásait vizsgálták egy éven át, mely során arra jutottak, hogy a rosszul alvók kevesebbet fogyasztanak egészséges élelmiszerekből, valamint esetükben az alváshiány megnöveli a napi bevitt kalóriamennyiséget, azon belül is a hozzáadott cukortartalmú ételek elfogyasztását és a cukros ételek utáni vágyakozást. A kutatók megállapították, hogy a kevés vagy rossz minőségű alvás azért növeli az ételek iránti sóvárgást, mert két, az étvágyat szabályozó hormon szintjének rendellenes változását vonja maga után. A szervezet zsíranyagcsere szabályozásáért és a jóllakottságérzésért felelős leptin szintje alváshiány esetén csökken a szervezetben, az „éhséghormonnak” is nevezett ghrelin szintje pedig akár már egyetlen rossz éjszaka után is nőhet, ezért másnap gyakrabban érezzük magunkat éhesnek, és több ételt kívánunk. Ráadásul mivel alváshiányos állapotban az agyunk kevésbé képes racionális döntéseket hozni, az eleve magasabb kalóriatartalmú, de alacsony tápértékű élelmiszerekből hajlamosak vagyunk nagyobb adagot is fogyasztani, és könnyebben engedünk a gyorsételek csábításának. Egy másik kutatócsoport arra is rájött, hogy ha csak négy órát alszunk éjszaka, másnap akár átlagosan 559 kalóriával többet is elfogyaszthatunk, mint nyolc óra alvás után**. A kialvatlanság, illetve a tartós alváshiány a szénhidrát-anyagcserénkre is hatással van: rontja a glükóztoleranciát, csökkenti a sejtek, szövetek inzulinérzékenységét, így inzulinrezisztenciához, akár cukorbetegséghez is vezethet.

„Sokan egyáltalán nem tudják, hogy a stressz okozta rossz minőségű alvás és kialvatlanság hormonális következményei hozzájárulhatnak a testsúly növekedéséhez vagy a fogyási sikertelenséghez. Ezért súlyprobléma esetén az alvási szokásokat is alaposan kikérdezem, hogy kiderüljön, nincs-e a háttérben fel nem ismert alvásprobléma” – mondja a kutatási eredményre reagálva Szarka Dorottya dietetikus. A szakemberhez gyakran fordulnak egészséges, kiegyensúlyozott étrendet követő, és egészségügyi problémával nem küzdő, de keveset vagy rosszul alvó páciensek olyan panaszokkal, mint a cukros, zsíros ételek iránti sóvárgás, vagy a folyamatos éhségérzet, ami nassoláshoz, sőt, akár éjszakai evéshez is vezet. Ilyen esetekben a szakember azt tárja fel, hogy a magabiztosságot, jó közérzetet biztosító ideális testsúly feletti kontroll elvesztése, a felszaladt plusz kilók összefüggésben állhatnak-e az alvás minőségével.

Szarka Dorottya dietetikus

Éppen erre a kettős problémára kínál megoldást a magyar fejlesztésű, gyógynövényekből és egyéb természetes hatóanyagokból készült Nottevit Skinny Sleep étrend-kiegészítő, amely alvást segítő és zsírégető összetevőinek köszönhetően egyszerre járulhat hozzá a stresszmentes, pihentető alváshoz és az éjszakai testsúlykontrollhoz. Ez a kettős hatású kapszula természetes célzott összetevőinek köszönhetően segítséget nyújthat mindazoknak, akik esténként a stressz miatt néha nehezen alszanak el, nem alszanak eleget, vagy éjjelente felébrednek, és alvásminőségük javítása mellett testsúlyuk természetes éjszakai szabályzásához is szeretnének segítséget kapni.

 

A Skinny Sleep a NOTTEVIT kettős hatású, alvást segítő étrend-kiegészítői közül már a második a hazai piacon. A magyar vállalat készítményei nemcsak az esti stresszoldásban és a minőségi alvásban segítenek, de az alvás hiányából adódó különböző egészségügyi problémák megelőzését is támogatják. A kialvatlanság okozta korai bőröregedés elleni küzdelemben a Nottevit Beauty Sleep, az éjszakai testsúlykontrollban pedig az új Nottevit Skinny Sleep kínál segítséget. A Nottevit termékcsalád garantált hatóanyag-tartalmú, glutén- és GMO-mentes, kizárólag természetes összetevőket tartalmaz, amelyek hozzászokást nem okoznak. Alkalmazásuk nyolc-tíz héten át, kúraszerűen a leghatékonyabb, mert több hetes periódusokban a hatóanyagok megfelelően ki tudják fejteni a hatásukat.

*Measures of Poor Sleep Quality Are Associated With Higher Energy Intake and Poor Diet Quality in a Diverse Sample of Women From the Go Red for Women Strategically Focused Research Network, 2020. 02. 17., Journal of American Heart Association

**Acute Partial Sleep Deprivation Increases Food Intake in Healthy Men https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/20357041/
Mi az éjszakai programod? Válassz!