Te hány órát alszol naponta?

„Nagyon erős hatással van a bőrre az alvás. A nem megfelelő mennyiségű pihenés látható változásokat okozhat a kutatás és a szakértők szerint.”

Az alvás bőrre gyakorolt hatását már régóta vizsgálják a kutatók. Az köztudott, hogy, mivel hozzájárul a szervezet, valamint a sejtek regenerálódásához, az arc fiatalosságának megőrzésében is komoly szerepe van.

De hogyan is hat a bőrre? Miért fontos legalább hét-nyolc órát aludni? Mikor termel a szervezet kollagént, ami a bőr feszességéért felelős? A kutatások és a szakértők most ezekre adták meg a válaszokat. Kiderült például az is, hogy a szunyókálás hiánya nemcsak a bőr kinézetét változtatja meg, hanem abban is nagy szerepet játszik, mennyire látja az embert vonzónak a környezete.

Az alvás hatása a bőrre

A svéd Karolinska Intézet kutatói összefüggést találtak a minőségi alvás és a vonzó megjelenés között.

– Az alvás a mentális és a fizikai egészség központi eleme minden életkorban. A minőségi alvás jelentősége az egészséges, boldog és hosszú életben vitathatatlan – mondta Ariana Huffington amerikai médiaszemélyiség, a pihentető alvásért globálisan kampányoló szervezet, a Thrive Global alapítója, Az alvás forradalma című sikerkönyv szerzője.

– Az alvás egy igen összetett, sokoldalú folyamat, melyet igazán a komplexitásában lehet megérteni. Évek óta dolgozunk a World Sleep Society-vel közösen azon, hogy bevezessük ezt a fajta holisztikus szemléletmódot Magyarországon is – mondja G. Németh György, a Budapesti Alvásközpont vezetője, az Alvás Napját is szervező Magyar Alvás Szövetség elnöke. A holisztikus gyógyítás híve, Dr. Kriston Renáta bőrgyógyász-kozmetológus, anti-aging orvosszakértő is egyetért, aki a minőségi alvás és az egészséges bőr összefüggéseinek kutatásával is foglalkozik.

– A beauty sleep kifejezés jól megfogja a lényeget: a szépség valóban a jó alvással kezdődik. A bőr sejtjei a mély alvás szakaszaiban éjjel kétszer olyan gyorsan regenerálódnak, mint nappal, köszönhetően az alvás közbeni fokozott kollagéntermelődésnek. A kollagén felelős a bőr feszességéért, és éjszaka is csak alacsony kortizol-, azaz stresszhormonszint esetén termel a szervezet megfelelő mennyiséget. Ha az emberi test nem jut elég alváshoz, több kortizolt termel, ez pedig nagy mennyiségben képes lebontani a bőr feszességéhez szükséges kollagént és proteint, így a bőr veszíthet rugalmasságából, és megereszkedhet. A rosszul alvók korábban ráncosodnak, és a bőrük feszessége hamarabb csökken – mutat rá a szakértő.

Az alvás során termelődő melatonin is nagy szerepet játszik a bőr sejtjeinek regenerálódásában. Ez a hormon szabályozza a szervezet 24 órás biológiai ritmusát, azaz segít kontrollálni alvási és ébrenléti ciklust. Termelődése spontán indul be nagyjából akkor, amikor környezetünk egyre sötétebb lesz, azaz napnyugta után, majd reggelre a melatonin koncentrációja csökken, ami jelzi a szervezet számára, hogy ideje felkelni. Az alváshormon nemcsak a mélyalvási szakaszok hosszát és mélységét befolyásolja, de javítja a DNS helyreállító tevékenységét is, melynek révén a sérült sejtek helyreállítása megtörténik. Kevés alvás esetén kevesebb melatonint termel a szervezet, így könnyebben bejuttatja a baktériumokat és vírusokat. Az idő előrehaladtával a szervezetben egyre jobban lelassul a meatonin termelése, ezért van az, hogy az idős emberek nem alszanak eleget, így érzékenyebbek lehetnek a külvilág hatásaira.

A külsőt és a vonzerőt is befolyásolja az alváshiány

A svéd Karolinska Intézet hasonló kérdéskört vizsgáló kutatása szerint a vonzerő, a jó kisugárzás, a magabiztosság és az egészséges megjelenés, valamint a zavartalan alvás közvetlen kapcsolata egyértelmű.

Európa egyik legrangosabb orvosi egyeteme, a világszinten is a legjobb orvosi kutatóközpontok közt jegyzett Karolinska Egyetem kutatása azért jelentős, mert az alanyok alvásminőségének szociális hatását is vizsgálta. A svéd kutatók többek közt megállapították, hogy az alváshiány a társas kapcsolatokra is rányomhatja a bélyegét. 25 egészséges, hét-kilenc óra alvásigénnyel rendelkező és további 122 laikus résztvevő bevonásával készült vizsgálatukban az elégtelen alvás miatt nyúzottabb, rosszabb bőrképpel rendelkező alanyok nemcsak közérzetük szerint bizonyultak kevésbé vonzónak, magabiztosnak, de az őket benyomás alapján értékelők is negatív asszociációkat társítottak fáradt megjelenésükhöz.

Az alanyok két egymást követő éjszakán csupán négy órát alhattak, majd ezt követően a nap ugyanazon, délutáni időszakában, azonos pózban és ruhában fotózták le őket úgy, hogy a fotós nem ismerte a fotózás okát, az értékelők pedig a vizsgálat hátterét. Bebizonyosodott: néhány rossz éjszaka elég ahhoz, hogy kevésbé vonzónak tartsa őket a környezetük.

További elemzésekkel kimutatták, hogy az alváshiányban szenvedőknek nemcsak a közérzetére, megjelenésük, vonzerejük önálló megítélésére gyakorol hatást néhány egymást követő rossz éjszaka, de mások szemében is kevésbé tűnnek optimistának, rosszabbul teljesítenek az érzelmek felfedezése és kifejezése terén, és empatikus képességük is rosszabb. Szociálisan negatív megítélésük oka pedig az, hogy az általánosan attraktívnak tartott, pozitív tulajdonságokkal szemben a velük kapcsolatba kerülők a fáradt megjelenéshez automatikusan negatív attribútumokat, betegséget társítanak, ez pedig ösztönösen távolságtartásra okot adó vészjelzésként működik. Az alvási apnoéban szenvedőknél ugyanakkor már kéthavi kezelés után észlelhető volt változás a megjelenésben, a konkrét vizsgálatban pedig a megfelelő, minőségi alvásnak köszönhetően fiatalabbnak, vonzóbbnak látták a tesztalanyokat az értékelők.

A kialvatlanság látható jelei

– A kialvatlanság azonnal látható jelei a dehidratáltság, a fakó bőr és a karikás szem. Regenerálódás hiányában a vér- és nyirokkeringés még inkább lelassul az amúgy is szűk átmérőjű erekben, és romlik a szövetek oxigénellátása. Ezek a változások fokozzák a szem aláárkoltságát és a vékony bőr elszíneződését. Ezek az esztétikai hibák nehezen fedhetők el, mert a sminken keresztül is áttűnnek, és az ápoló kozmetikumok csak részben tudják orvosolni az alvászavar következményes tüneteit. Ha alvászavarral küzdünk, érdemes gyógynövényes alvássegítőkkel, C-vitaminban, természetes E-vitaminban, hialuronsavban, rezveratolban és kollagénben gazdag készítményekkel segíteni szervezetünk regenerálódását – hívja fel a figyelmet Dr. Kriston Renáta bőrgyógyász-kozmetológus.

Mennyit kell aludni egy nap?

2018-ban az Európai Kardiológiai Szövetség találkozóján több olyan tanulmányt is bemutattak, mely az alváshiány egészségügyi hatásait járja körül. Epameinondasz Fountasz, az Onasszisz Szívsebészeti Központ munkatársa 11 korábbi tanulmányt elemzett, így közvetett módon több mint 1 millió embert vizsgálhatott a felnőttek körében – írja a Business Insider.

Az eredmények alapján általánosságban elmondható, hogy egy embernek napi hét-kilenc óra alvásra van szüksége. A kutatások szerint a hat-nyolc óránál kevesebb alvás 11%-kal növeli a koszorúér-betegség és a szívroham kockázatát, 27%-kal gyakrabban tapasztalható érszűkületet, és a napi öt óránál kevesebb alvás megduplázza a súlyos szív- és érrendszeri betegségeket. Ugyanakkor a túl sok alvás sem tesz jót a szervezetnek: 33%-kal növeli meg a szívroham valószínűségét.

Az észak-karolinai Duke Egyetem kutatói azt is kimutatták, hogy a nők alvásigénye – egyszerre több feladatra koncentrálni képes agyműködésük miatt – húsz perccel több, mint a férfiaké. Egy nőnek átlagosan legalább 7 óra 26 perc minőségi alvásra van szüksége a regenerálódáshoz. Dr. Kriston Renáta szerint akkor beszélhetünk alváshiányról, ha valaki ennél tartósan kevesebb időt tölt éjszakai pihenéssel.

Az alvászavar okai közt szerepelhet a kutatók szerint többek közt a felborult bioritmus, az elektronikai eszközök túlzott mértékű használata, a stimulánsok – koffein, nikotin – túlfogyasztása, a nagyfokú és tartós stressz következtében túlságosan megnövekedett stresszhormon-termelés. A bőr öregedésének felgyorsulása pedig csak egy a számos következmény közül. Az elégtelen alvás szerepet játszhat az elhízás, a magas vérnyomás, a cukorbetegség kialakulásában, de mentális betegségek, így például depresszió kialakulásához is vezethet.

Erős bőröregítők, melyek éjszaka hatnak

A nem megfelelő pihenés alattomosan fejti ki a hatását, nem egyik pillanatról a másikra látszik meg, egyszerűen gyorsabban öregedik a bőr. Néhány apróság megzavarja a regenerációt, és felgyorsítja az öregedést, valamint elmélyíti a ráncokat: mutatjuk, melyek ezek.

Mi az éjszakai programod? Válassz!